Sok év lepergett, s nem láttunk mi téged,
mert betegséged ágyhoz kötözött.
Azóta gazos, sivár az előkert,
mert csak te tudtad: rózsáid között,
melyik gyönge, melyik virít magától,
melyiknek kell több víz, több szeretet,
s melyik lakónak mit mondj a világról,
ha komor, szótlan vagy visszanevet.
Te értettél csöpp gyerekeim nyelvén:
egy túl nagyra nőtt húsvéti nyuszit
elfogadtál, mert útban kezdett lenni,
s mindig meséltél róla valamit.
Három lánykánkhoz mindig volt egy kedves,
egy huncut és jókedvű mondatod:
„A nyuszi most épp óvodába indult,
Tudod, picim, azért nem láthatod…”
A kis állatnak egész életrajzot
találtál ki, saját természetet…
Jaj, nem sejtettük akkor még a sorsod’,
hogy ily komiszul elbánik veled!
És nem kímélte imádott családod’,
kikkel egy szív s lélek volt életed,
kikről addig te gondoskodtál. S látod:
rájuk szorult büszke természeted.
Nehezen tűrted e méltatlanságot,
hogy evés, fürdés nem megy egyedül,
és akaratlan’ bántó voltál néha,
próbára tetted őket, de belül
érezted, tudtad: utolsó erőig
melletted állnak, bármilyen nehéz,
és akkor jött – végső pörölycsapásként –
az új betegség, hosszú szenvedés.
Családod erős, példátlan fegyelmét
utólag is csak csodálni tudom.
Nem panaszkodtak, csak tették a dolguk’,
s nem hagytak másra e szörnyű úton…
Ám betelt az idő: itt hagytad őket.
Közös sors ez, de mégsem látom át:
miért mindig az igaznak kell menni
idő előtt? s a gaz mért él tovább?
Rövidlátó szemmel nem vettem észre
a gyászjelentést a piszkos kapun,
s a temetésedről immár lekésve,
pironkodva motyogom: skandalum…
A te lelked már elszakadt a testtől,
s fentről tekint le. Talán megbocsát…
Kívánom, hogy e szenvedés-özönre
jöjjön üdvösség neked ott az égben,
és emléked itt lent éljen tovább!
Kedves szomszédunk, Farkas László emlékére. - Magdinak, kis Magdinak, Lacinak, Krisztinek és Ricsikének – emlékül, 2009.október 25-én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése