Bár homlokod nem negyven ostromolja,
csak harminchat – köszöntünk tégedet.
Állj meg tehát, s a pillanatnyi csöndben
pergesd le most az ifjú éveket.
A szorgalom s negotium gyümölcsét
élvezhetnéd már – és mégsem teszed,
hát hallgasd akkor ezt: festina lente!
Ne fuss, ne fuss! Drágább az életed.
Közmondásokból balladát írt Villon.
Itt és most ezt nem idézzük neked,
de biztos, hogy a gyertyát mindkét végén
égetni: csak fix pusztulás lehet.
Item, a Költő, amint ült a parton
(állástalan poéta mit tehet?),
hallgatta a gyors felszínt s lomha mélyet...
Ne fuss, ne fuss! Drágább az életed.
A kevesebb: több. Vörösmarty mondja:
egész világ nem a mi birtokunk.
Légy, ami lennél – Attila megtoldja.
A lét csak öncél. Semmit nem tudunk.
S bár felkiálthatsz: de hisz’ ember volnék!
Isten képmása! – hidd el, szép hugunk:
légy inkább fa, akárha állócsillag,
kár futnod, hiszen mind elpusztulunk.
Envoi
Herceg, kegyes légy, s ünnepségünk fényét,
kérjük, emeld, és biztasd szép hugunk’:
bár homlokát harminchat ostromolja,
ne fusson már, mert mind elpusztulunk.
Róma, 1994. szeptember 6.
Egyetemi csoporttársam, Wacháné Abaffy Andrea születésnapjára, miután iszonyatos tempót diktált városnézéskor (is), és este ünnepeltük a szülinapját egy trattoriában a Trasteverén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése