Faludyt olvasva

A héven éppen most futottam át

a jól ismert Haláltánc-balladát,

s míg írtam ezt, hülyének nézhetett,

ki ült csak bambán, vagy beszélgetett.

De oly mindegy – ha jól meggondolom –,

hogy itt e földön, omló romokon

mit gondol rólam ismerős, rokon,

s az idegen, ki hallgat konokon,

s kihez közöm sincs. És kihez ha van,

tőle ugyan felköthetném magam.

Sivatag ez, min vágtat át a hév,

beduinoknak mit is szólanék?

Sivatag ez, min a hév vágtat át,

s ki ezzel jár, nem olvas balladát.

Míg írom ezt, süt rám a megvetés,

s nem más a nézés, mint hátamba kés –

Szavad nem véd meg, nincsen oltalom,

bár igédet könyv nélkül mormolom ––

Ó, nagy halál, tárd ki karod nekem!

Nem kellek?

– Nem.

Vágtat a hév velem.

(1996.11.10.)