Tegnap azt kérdezted tőlem, mért nem fogunk mi járni,
most megpróbálom neked árnyaltan elmagyarázni.
Hazugság, hogy szívem szeretni nem akar,
de oly kevés vagy, mint kifliben a kanyar.
Becsülöm egy nőben, ha művelt: ír és olvas,
de kevés vagy, mint kempingsajtban a sátorvas.
Korántse hidd, hogy a hangod fülemnek nem édes dallam,
de kevés vagy, mint lopótökben a bűnözési hajlam.
Szemed, hajad szép, alakod hibátlan, csodás,
de kevés vagy, mint mackósajtban a brummogás.
Kicsiny kezedben bájos a tű és az olló,
de kevés vagy, mint erdőtűzhöz a poroltó.
Arcod alabástrom, sóhajod éltető,
de kevés vagy, mint hegyekben a térerő.
Ajkaidról mézédesen csordul a nevetés,
de kevés vagy, mint golyó ellen az integetés.
Fülcimpád’ rózsapír futja el a suttogásban,
de kevés vagy, mint Quasimodo a hátúszásban.
Szemérmes pillantásod, mit reám vetsz, oly vadító,
de kevés vagy, mint szöcskében a lengéscsillapító.
Csücsörítesz, ha torkod édesen hangicsál,
de kevés vagy, mint törökmézben a janicsár.
Kecsesen áll a kezedben a villa és a kés,
de kevés vagy, mint disznózsírban a röfögés.
Áhítatod tiszta. Nézni: teljes önkívület,
de kevés vagy, mint könyöklőben a térdízület.
A harcmező zaja riaszt, félsz attól, hogy hullát láss,
mert kevés vagy, mint Balaton szeletben a hullámzás.
Békés természetedre alig hat emóció:
kevés vagy, mint diós tekercsben az indukció.
Jelenléted olyan, mint angyali kézlegyintés,
de kevés vagy, mint hóemberben a vérkeringés.
Ó, bárcsak ne kellene kívüled soha más!
De kevés vagy, mint madártejben a csipogás.
Mért könnyezel? Szerelmet nem gerjeszt részvét.
Kevés vagy, mint repülőgépen a vészfék.
Beteg testemen balzsam lenne egy érintése kezednek,
de kevés vagy, mint árvaházban a szülői értekezlet.
Boldog volnék, ha lehetne egy fiam vagy lányom,
de kevés vagy, mint taposóaknán a lábnyom.
Nem állítom azt, hogy ne volna benned semmi érték,
de kevés vagy, mint dobostortában az ütemérzék.
Még mindig nem érted? Eszed hát mit sem tanult?
Kevés vagy, mint pilótakekszben a katapult.
Miért van tehát, hogy Cyrano veled semmiképp se járhat?
Mert kevés vagy, Roxán, mint börtönben a vészkijárat.
(2016.09.20.)
Kép forrása: Thoughts On Theatre (szerkesztett)
Cyrano: Edmond Rostand (1868-1918) verses drámájának hőse, a nemes lelkű, gyöngéd szerelmes, aki hatalmas orra miatt szerelme viszonzására sohasem számíthat, aki magát kicsúfolja, 'ha kell', ám célzást sem tűr az arcát elcsúfító orrára, mert 'becsülete' védelmében bárkit leszúr, kardélre tűz.(...) Cyrano beleszeret Roxánba, a csodálatosan szép leányba, ám a hölgy a szép, de értéktelen Christiant szereti. Cyrano Christian nevében udvarol csodálatos líraiságú versekben Roxánnak, az ő kedvéért védi az ifjút a háborúban. Tehát Roxán végig Cyranót szereti (a lelkét, a versein keresztül), és nem Christiant. De ez csak a hős halála előtti pillanatokban derül ki a nő számára. (Legeza Ilona nyomán)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése